Elkezdődik a gazdák értesítése a pályázati döntésekről

Elkezdődik a gazdák értesítése a Vidékfejlesztési program pályázati döntéseiről, jövő márciusig a több százmilliárd forintnyi mezőgazdasági beruházási pályázat odaítéléséről kapják meg a tájékoztatást az érintettek – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 26. debreceni Farmer Expó csütörtöki megnyitóján. Kis Miklós Zsolt hangsúlyozta: először az élelmiszeripari beruházási pályázatok első szakaszát bírálták el, az eredményekről pedig már részben el is kezdődött a gazdálkodók értesítése.

A kertészethez köthető pályázatok értékelése is a végéhez közeledik, így augusztusban az ügyfélkapun keresztül azok értesítése is megkezdődik, akik hűtőházak, gombaházak, fóliaházak létesítésére, illetve ültetvénytelepítésre pályáztak – mondta. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a megnyitón beszélt arról, hogy a kamara falugazdász hálózata az elmúlt néhány évben több mint ezermilliárd forint pályázati forrás lehívásában segítette a gazdálkodókat. A NAK a pályázatok beadásában is aktív – tette hozzá, példaként említette, hogy mintegy 2 milliárd forintból egy éven belül kiépítik az országos jégkárelhárító rendszert, amellyel évente akár 50 milliárd forintos kártól is megóvhatják a gazdákat. Győrffy Balázs elmondta, hogy a Magyarok kenyere program évről évre népszerűbb, több ezer gazda csatlakozott már a kezdeményezéshez. Tavaly több mint 515 tonna búza gyűlt össze a program keretében, az idén várhatóan ennél is több felajánlás érkezik.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke a mezőgazdaság előtt álló kihívásokra hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy az öntözésfejlesztéssel érdemi választ kell adni a klímaváltozás kérdésére, továbbá, hogy a versenyképes termelésben ma már egyre nagyobb szerepet kap a precíziós gazdálkodás, a digitális technológiák alkalmazása. A vasárnapig tartó 26. debreceni Farmer Expón mintegy háromszáz kiállító vesz részt. A vásáron számos szakmai rendezvényt, egyebek között szarvasmarha-, sertés-, juh- és nyúltenyésztési konferenciát, illetve tenyészállat-bemutatókat tartanak a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. (MTI)

Forrás: kormany.hu

2017.08.20.