„Közösen, együttműködve, erős kamarával lehetünk eredményesek”

A kamara munkájával a szervezet tagjainak háromnegyede elégedett, 71 százalékuk hatékonynak tartja – erre méltán büszke Győrffy Balázs elnök. A cél, hogy a NAK mindenkinek értékes, hasznos szolgáltatásokat nyújtson, és a teljes élelmiszerlánc érdekeit egységben képviselje a jövőben is. – Mi mentén végzi munkáját az agrárgazdasági kamara? – Tagjaink érdekeinek hatékony képviselete vezérel bennünket, továbbá kiemelt célunk a magas szintű kiszolgálásuk, tevékenységük segítése. Az agrár- és élelmiszergazdaság erősítéséért, a jólétében gyarapodó vidékért dolgozunk. A NAK hiánypótlóként jött létre, és bebizonyosodott: jelentős erőként képviseli tagsága érdekeit, az őstermelőktől kezdve a családi gazdaságokon át a nagyobb mezőgazdasági vagy élelmiszer-feldolgozó cégekig.

Fontos feladatunk a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, a versenyképesség javítása. Emellett szerepet vállalunk az ágazatot érintő stratégiai döntések előkészítésében, a törvényhozás, illetve a kormányzat első számú szakmai tárgyalópartnereként. Mindebben konstruktivitásra és mindenki számára kedvező megoldásokra törekszünk. Ugyanakkor a vállalkozási környezet javítása érdekében folyamatosan lobbizunk a kedvező agrárpolitikai döntésekért, a magyar agrárium számára igyekszünk jobb feltételeket teremteni.

Elkötelezettek vagyunk abban, hogy tagjaink versenyképességének növelését gyakorlatorientált szolgáltatásokkal segítsük, amelyeket folyamatosan fejlesztünk, bővítünk. Szervezetünk nyitottan működik, ajtóink nyitva állnak bárki előtt. Akinek tudunk, annak érdemben segítünk. – A NAK nagyon széles körű tevékenységet végez, forintosítható eredményekkel. – Kiemelném, hogy a kamarai falugazdász-hálózat aktív közreműködésével 2014 óta közel 1000 milliárd forint támogatáshoz jutottak a gazdálkodók.

Egyébként a hetekben a Magosz kezdeményezésére munkacsoportot hívtunk életre – az érintett szervezetek részvételével –, hogy felszámoljuk azokat az adminisztratív problémákat, amelyek késleltetik a támogatások kifizetését. Ennek eredményeképpen a tavalyi 194 milliárdhoz képest az idén ősszel 208 milliárd forint előleg kerül kifizetésre, ami minden idők legmagasabb előlegösszege. Ide kapcsolódik, hogy az élelmiszeripar minimális támogatásban részesült az előző, 2007–2013 közötti ciklusban, de a kamara közbenjárásával jelentősen megnőtt ez az összeg. Hitem szerint jól működő élelmiszeripar nélkül a termékpályák sem működhetnek jól. Már a pályázatok kiírása előtt komoly szerepünk van, hiszen részt veszünk az azt előkészítő munkacsoportokban, így is képviselve a tagság érdekeit. Emellett a pályázatok elkészítéséhez, az elnyert összeg szabályos felhasználásához is segítséget nyújtunk. Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését már 2014-ben javasoltuk; a sertés tőkehús, majd több más termék áfájának csökkentése megtörtént és a jövőben továbbiakkal bővül a kör.

Az országos jégkármérséklő rendszer kiépítését nagyon fontosnak tartjuk, ez minden gazdálkodónak előnnyel jár majd. Egy évben gyakorlatilag a tagdíjbevétel tízszeresének megfelelő, 50 milliárd forintnyi kárt tudunk megelőzni. A terveink szerint 2018 májusában induló struktúrát ráadásul úgy tudjuk működtetni, hogy a gazdáknak egy pluszforintjába sem kerül. Győrffy Balázs – Számos szolgáltatást vezettek be az elmúlt évben. Terveznek újabbakat is? – Kibővítettük internetes piackeresőnket, több mint 55 ezer hektárra készítettünk tápanyag-gazdálkodási tervet, ismét elindítottuk a területmérési szolgáltatásunkat, de gazdálkodási napló kitöltését segítő programunkkal is támogatjuk tagjainkat, illetve megújult a NAK növényvédelmi portál. Újszerű, komplex szolgáltatásként 2016 decemberében Hajdúböszörményben nyitottuk meg az első NAK Szolgáltató Központot, két hónap múlva Sárváron a következőt. Legutóbb Gödöllőn és Sárbogárdon nyílt ilyen, a következő hetekben Kalocsán és Karcagon adjuk át az ottaniakat, majd a jövő évben több más településen nyílik ilyen központ. Ezekben a falugazdász-körzetközponttal egy fedél alatt biztosítunk tájékoztatást, tanácsadást. Az idei év elején indítottuk el telekommunikációs szolgáltatásunkat, a BirtOKOS -t, ami többféle tarifacsomagot kínál. Biztosításközvetítési szolgáltatásunk segítségével előnyös növény-, géptörés- és mezőgazdasági vagyonbiztosítás érhető el. Villamosenergia-beszerzéssel kapcsolatos tendert indítunk, amelynek eredményeként tagjaink olcsóbban, kedvezőbb feltételekkel juthatnak energiához. Ezt gázbeszerzési tender követi. Mindezek mellett hírlevelekkel, piaci és árinformációkkal is segítjük tagjainkat. A szolgáltatásaink közül legelső helyen hadd említsem a Szántóföldi Napok rendezvényünket. Magyarországon ez hihetetlen újdonság volt, ilyen volumenű rendezvényre még nem volt példa. Sokat tanultunk az amerikai és a német példákból, a kollégáimmal próbáltuk onnan átvenni a bevált gyakorlatot. Minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy valóban nagyon színvonalas program lett, amelyre jóval többen jöttek el, mint amennyire a legoptimistább elvárások szerint is számítottunk. Mi 10 ezer emberrel számoltunk, de végül 15 ezer látogatónk volt. És itt nem volt ugrálóvár, tehát ez a 15 ezer fő valóban szakmai érdeklődő volt. Ez ugye Mezőfalván volt, jövőre Mezőhegyesen lesz, és ezentúl ez a két helyszín fog évente váltakozni: Mezőfalván mindig tavasszal-nyár elején, Mezőhegyesen pedig a következő esztendőben, valamikor kora ősszel. Az egyik nyilván a kalászosokat, a másik a kapásokat fogja majd elsősorban bemutatni.

Folyamatosan dolgozzuk ki és indítjuk el új szolgáltatásainkat, továbbá megkezdtük egy megújult tagdíjfizetési konstrukció bevezetését: a most formálódó rendszer olyan megoldást hoz, amely lehetővé teszi a tagok számára, hogy valamely szolgáltatás igénybevételekor a kamarának befizetett díj a tagdíjba beszámításra kerüljön. A következő években szeretnénk a gazdálkodók összes adminisztrációhoz, bürokráciához kötődő problémáját megoldani, biztosítani, hogy csak a termeléssel, illetve az értékesítéssel kelljen foglalkozniuk. – Milyen visszajelzéseket kapnak a tagoktól a munkájukról? – Egy nemrég készült felmérés szerint tagjaink nagy többsége kedvezően nyilatkozott a kamara legtöbb tevékenységéről. A megkérdezettek közel háromnegyede szakmailag felkészültnek tartja a NAK-ot, és úgy véli, naprakész információkat nyújt, segítőkész, törődik a tagokkal, hasznos tanácsokat ad. Mintegy kétharmaduk szerint pedig rugalmas, hatékonyan működik a szervezet. Örülünk ezeknek a jelzéseknek, mert mutatják, hogy jó irányba haladunk, ugyanakkor arra ösztönöznek bennünket, hogy még több energiát fektessünk a munkánkba, fejlődésünkbe. – November 3-án kamarai választások. A Magosz – 17 másik szakmai szervezet támogatásával – újra Önt indítja elnökjelöltként. – Fontosnak tartom, hogy nemhogy megőriztük az eddigi partnerségeinket, hanem a 2012-es kamarai választásokhoz képest öt további szervezet csatlakozott az összefogáshoz, lefedve a teljes ágazatot. Úgy hiszem, ez jól mutatja, hogy a kamara figyelemmel van a szakágazatok érdekeire. Vallom: ahogy az egyes termelők, élelmiszeripari szereplők esetében, úgy az ágazat egészében is csak együtt, összefogva van komoly lehetőség az érdekérvényesítésre. Az élelmiszerlánc szereplői közösen, együttműködve lehetnek eredményesek – mi ilyen, erős kamarában gondolkodunk továbbra is. (forrás: NAKlap, 2017. októberi szám)

Forrás: nak.hu

2017.11.02.