Országos búzaszentelőt tartottak Esztergomban

Országos búzaszentelőAz esztergomi bazilikában szentmisével kezdődött az országos búzaszentelő ünnepség szombaton, majd a résztvevők a város határában lévő búzatáblához vonultak, amelyet az ökumené szellemében katolikus, református és evangélikus lelkészek szenteltek meg. Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a szentmise után újságíróknak elmondta, hogy az ünnepségen Magyarország valamennyi megyéje mellett Erdélytől Vajdaságig képviseltetik magukat a gazdák, akik a tisztességgel és alázattal végzett munkájukhoz szükséges „lelkierőt vették most magukhoz”.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy a kedvezőtlen időjárást legjobban a csonthéjas ültetvények sínylették meg. Országos átlagban 10-20 százalékos kárral lehet számolni, pontosabb adatokat egy-két hét múlva lehet mondani – tette hozzá. Az országos búzaszentelő ünnepséget a Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezte. A búzaszentelési szertartásnak Európában majd kétezer éves hagyománya van, az első ilyen ünnepeket Liberius pápa emelte hivatalos rangra, Magyarországon a középkorban vált rendszeressé a búzaszentelés. 

  

Az országos búzaszentelő a Magyarok Kenyere programsorozat nyitó rendezvénye. A jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet, illetve kenyeret osztanak szét szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek. A búza gyűjtéséhez igazodva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területi egységei megyei búzagyűjtő napokat és kenyérünnepeket rendeznek. 

Forrás: infoesztergom.hu

2017.05.01.