78. ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR

2017-ben szeptember 20-24-ig várunk mindenkit a 78. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásárra. Újdonság, hogy a rendezvényt szakmai nap előzi meg: fórumok és üzletember találkozók várják a szakmabelieket. Az OMÉK 2017 elsődleges célja, hogy szakmai szempontból bemutassa a fejlett, hatékony, környezettudatos vállalkozásokra, családi gazdaságokra, kis- és őstermelőkre épülő mezőgazdaságot, és annak értékeit, eredményeit megismertesse a szakmával és a nagyközönséggel.

A kiállítás kistermelői koncepciója ezúttal nem Magyarország régióira épül, mint a 2015-ös rendezvényen, hanem a kistájakat jeleníti meg (pl. Őrség, Nyírség, Szigetköz, stb.), azok jellemző termékeit, ízeit, gasztronómiai kínálatát mutatja be. Hangsúlyosabban jelennek meg a határon túli termelők is az OMÉK-on, hiszen a határon túli magyarság mintegy 70 százaléka él vidéken, és ennek közel egyharmada részben vagy teljes egészében mezőgazdasági tevékenységet folytat. A 78. OMÉK-on alkalmat biztosítunk számukra, bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt illetve kapcsolatot alakíthassanak ki a szektor anyaországi szereplőivel.

Az OMÉK a szakma és a nagyközönség minden rétegét meg kívánja szólítani, de 2017-ben még nagyobb hangsúllyal szeretnénk a főiskolás, egyetemista korosztály érdekelődését felkelteni. A programok során az egyes szakkollégiumok számára pályázati lehetőséget biztosítunk a kiállítói helyekre, valamint hallgatói konferenciáknak és kerekasztal beszélgetéseknek is teret adunk. 

Forrás: omek2017.hu

2017.08.01.