Magyarok Kenyere lisztadományok átadása

A Megyeházán adták át jelképesen a Fejér megyei adományozottaknak a Magyarok Kenyere jótékonysági program felajánlásait hétfőn délelőtt. Megyénk gazdái idén is kiemelkedő nagyságban vették ki részüket a programból: 182 gazda búzaadományából több mint 18 ezer kilogramm lisztet őröltek.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az idén 11 éves Magyarok Kenyere jótékonysági program, hiszen már több mint százszorosára nőtt a gazdálkodók által szolgáltatott búzaadomány mennyisége az első évhez képest. A program első évében összegyűjtött 10 tonnát egy évtized alatt sikerült százszorosára növelni, hiszen a búzaadomány tavaly már az 1100 tonnát is meghaladta. 2021-ben is több ezer gazda ajánlott fel búzát a rászoruló magyar gyermekeknek és családoknak.
A gabona mellett pénzadományokkal, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is hozzá lehetett járulni a program céljaihoz. Ennek a lehetőségnek köszönhetően a magyar gazdák a gabonán felül több mint 6 millió forintot adományoztak a rászorulóknak.

„Minden egyes búzaszem azokhoz jut, akiknek az adományozók szánták” – hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a Fejér megyei adományátadó ünnepségen, majd hozzátette: bár a gazdálkodók által használt technológia folyamatosan változik, fejlődik, egy dolog változatlan maradt: a magyar gazdák emberek iránti elkötelezettsége és felelősségvállalása.

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy idén is a Megyeháza adhatott otthont a Magyarok Kenyere program adományátadó ünnepségének. Dr. Molnár Krisztián hozzátette: Fejér Megye Önkormányzata büszke arra, hogy a megye gazdái idén is kivették részüket a kezdeményezésből.

A „Magyarok Kenyere 2021” Fejér megyei kedvezményezettjei:

– Alap Községért Egyesület
– Alcsútdoboz Községért Alapítvány
– Etyek
– Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
– Gánt társadalmi szervezete
– Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Közép-Dunántúli Régió
– Magyar Vöröskereszt Fejér megyei Szervezete
– a Pázmándi Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
– Sárrét Kistáj Önkormányzati Társulás
– Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér megyei Kirendeltsége

Forrás: https://www.fejer.hu/magyarok-kenyere-2021-a-megyehazan-adtak-at-a-fejer-megyei-adomanyokat

https://www.feol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/magyarok-kenyere-fehervaron-csaknem-ketszaz-gazda-adomanyozott-5315252/

2021.09.27.