Fejér Megyei Gazdakörök Szövetsége

Elfogadhatatlan a KAP költségvetésének csökkentése

Magyarország számára elfogadhatatlan a közös agrárpolitika költségvetésének csökkentése – hangsúlyozta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a COPA-COGECA 2018. szeptember 13-án tartott elnökségi ülésén, Brüsszelben.

Az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a COPA-COGECA 2018. szeptember 13-án tartotta elnökségi ülését Brüsszelben, ahol a tagszervezetek – köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – képviselői megvitatták a közös agrárpolitika (KAP) 2020 utáni átalakításával kapcsolatos álláspontjukat. Continue reading

Gazdálkodj digitálisan!

Elindul Magyarország első, egyetemistáknak hirdetett digitális-agrártechnológiai versenye, az Agrovirtus. A kezdeményezés kiemelt támogatója a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A mezőgazdaságban nem csak kétkezi munkásból, de komplex ismeretetekkel rendelkező, egyetemi végzettségű szakemberből is hiány van, ráadásul jelentős a száma azoknak az agrár-felsőoktatásban résztvevő fiataloknak, akik a diploma megszerzése után más ágazatban vállalnak munkát, annak ellenére, hogy a mezőgazdaság ma már erősen digitalizált, technológia-fókuszú, vonzó életpályát kínál. Continue reading

Ismét Jakab István lett a MAGOSZ elnöke

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) szeptember 7-én, Gödöllőn.

A küldöttek a következő négy évre megválasztották a MAGOSZ tisztségviselőit. A szövetség rég-új elnöke Jakab István lett. A közgyűlésen értékelték az előző tisztújítás óta eltelt időszak munkáját, és meghatározták az ágazati stratégiai döntésekre vonatkozó feladatokat.

Együtt kell küzdenie a minisztériumnak és a gazdáknak a következő európai uniós költségvetési ciklus agrártámogatásaiért, minden eurócentért – mondta az agrárminiszter. Continue reading

Az államalapítás és az új kenyér ünnepe


Augusztus 20.-a nem csak az államalapítás, hanem az új kenyér ünnepe is. A kenyér nem csak az emberiség nagy részének legfontosabb élelmiszere, hanem jelkép is, az élet szimbóluma.

Erre a napra készült el a kenyér, amelyhez a Fejér megyei gazdák adományozták a búzát, a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében. Continue reading

Magyarok Kenyere: búzagyűjtés és jelképes összeöntés Bicskén

Magyarok Kenyere program millió búzaszemből összefogásra sarkallja a gazdákat. Fejér megyében búzagyűjtő napot tartottak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében, a MAGOSZ együttműködésével megvalósuló jótékonysági kezdeményezés, a Magyarok Kenyere program keretében a gazdák által adományozott búzából készült liszt szétosztásra kerül a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek. Continue reading

Székesfehérvári Megyenap

Április 6-án, a székesfehérvári Megyenapon számos színes kulturális program várja az érdeklődőket a Szent István téren. A Hungarikumokat és megyénk értékeit játékos formában népszerűsítő Hungarikum játékpark és a MintaKINCStár csalogatja játékra a gyermekeket és szüleiket egyaránt.

A 11.30 órakor kezdődő színpadi megnyitó után a színpadi műsort a Megyekorzó valamint fotó-logo-rajz- kiállítás kísérik.

A Megyekorzón Fejér megye borvidékeiről érkező borászok bórkóstolóval készülnek. Continue reading

Nem csökkenhet a magyar gazdák támogatása

Az uniós agrártámogatások szintje a jövőben sem csökkenhet: ezért harcol a magyar agrárdiplomácia a brüsszeli fórumokon, és ennek érdekében keres és talál szövetségeseket a Visegrádi Négyek (V4) és más közép-kelet európai államok között – mondta Fazekas Sándor a közmédia ma reggeli műsoraiban. Continue reading

Jó az irány: hét éve bővül a magyar mezőgazdaság

Európai összevetésben is kiválóan teljesít a magyar agrárium – jelentette ki egy kartali gazdafórumon az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György az elmúlt hét év mezőgazdaság kibocsátási értékeit elemezve elmondta: folyó áron számolva az unióban Magyarországon volt a legnagyobb növekedés
A mezőgazdasági kibocsátás 2017-ben 2 534 milliárd forint volt, a megelőző éveket figyelembe véve ez folyó áron 50 százalékos bővülést jelent. Continue reading

Laboratóriumi talajvizsgálati szolgáltatást is kínál a kamara

Tovább bővíti szolgáltatásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: a tápanyaggazdálkodásiterv-készítési szolgáltatás mellé a jövőben laboratóriumi talajvizsgálatot is kínál egyelőre öt megyében. Az ehhez szükséges hátteret a Kaposvári Egyetem (KE) biztosítja.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a NAK Nonprofit Kft.-n keresztül – 2015 óta kínálja tápanyaggazdálkodásiterv-készítési szolgáltatását, amely a hazánkban elérhető legszélesebb talajvizsgálati és tápanyag-ellátottsági besorolásokat alkalmazó, a Magyar Tudományos Akadémia által fejlesztett Pro Planta szoftver adatbázisára támaszkodva működik. Continue reading

Jelentős kedvezménnyel nyújt szaktanácsadást a kamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a NAK-TAN Kft. keretében – saját országos szaktanácsadói hálózatot hozott létre, amely 2018. február 1-jén kezdi meg működését.

Ingyenesen nyújtja a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó csoportos szaktanácsadást, míg az egyéni szaktanácsadást a piaci ár tizedéért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK-TAN Nonprofit Kft.-je (NAK-TAN Agrár Információs, Szolgáltató és Oktatásszervező Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság). Continue reading